Sarló és kalapács

Számomra megmagyarázhatatlan jelenség, miért lenghet még ma is, mint jelkép a sarló meg kalapács, amelynek védtelen milliók estek áldozatul? Ami nem más, mint egy kegyetlen népirtó politikának, a vörös terrornak a bolsevizmus szörnyű tetteire emlékeztető jelképe.

Elgondolkodtató, hogy mai napig miért nem kérhető számon sem jogilag, sem politikailag ez az emberiség ellen irányuló beteges magatartás? Nem hogy csak ellenszenvet, de félelmet kelt, megcsúfolja az emberi méltóságot, az emberi értékeket, megalázta a jóérzés minden formáját, az egymás iránti tiszteletet, megértést, szeretetet.

A sarló és kalapács ideológiája nemcsak veszélyezteti a századok során kialakult életképes, mai értelemben a modern társadalmi, gazdasági életformát, hanem meg is tagadta, meg is tagadja azt, ami az emberiség történelmében eddig a leghatékonyabb társadalmi életformának bizonyult. Mindez totális gazdasági káoszhoz vezetett. Akkor a világ miért csak a horogkeresztes rémtettekről papol sorozatos előadásokban, dokumentációkban és huny szemet a bolsevizmus rémtettei fölött? Sem a civil szervezetek, sem a világpolitika nem lép fel hatékonyan, hogy egyetemesen ítéljenek el mindenfajta diktatúrát, diszkriminatív ideológiát, ami napjainkban is jelen van. Ráadásul a bolsevista és sztálinista gépezet gaztetteit egy olyan időszakban követi el, amikor fehér békegalambként gyakorolja hatalmát Moszkvától Berlinig. De még az egyházak sem veszik fel a kesztyűt nyomatékos tiltakozásul az ellen, ami a legnagyobb és legkegyetlenebb népirtásként van számon tartva. Ilyen nagy méretű, kegyetlen szadizmusról Heródes, valamint a tatárjárás és török veszedelem óta nem történt feljegyzés az emberiség történelmében. Az inkvizíciónak is „csak” közel 400 ezer áldozata volt, a sztálini bolsevizmusnak sok millió, mégis ideológiájukat, szimbólumaikat az utcára vihetik milliók sérelmére. Amikor Auschwitz, Dachau, Birkenau és más náci koncentrációs táborok az emberiség rémálmai lettek, akkor a szibériai deportálások jégkamráit, a szovjet gulágokat sem nevezhetjük Paradicsomnak. Ellenkezőleg, nem egyszer hallottam azt a keserűen hangzó mondást az orosz fogságból visszatért nagybátyámtól, hogy: megjártuk a poklok poklát.

Mivel szerényebb a bolsevizmus gyilkos gépezete, mint a fasizmusé? Európa és egyben az egész világ pszichéje zavarral küszködik, amikor a bolsevizmus jelképei, nosztalgiából az utcára kerülnek anélkül, hogy ennek jogi következményei lennének. Mi több, pártokba tömörülve parlamenti képviselethez jutottak, hatalmukkal visszaélve, cinikusan fitogtatják erejüket.

A napokban is egy ilyen rendkívüli jelenséggel találkoztam, ami Moszkvában a Vörös téren zajlott. Ez a színjáték nem más, mint cinizmus, a demokrácia, tolerancia, jogállamiság, az egész emberiség megcsúfolása.

 (Nyugati Jelen, 2012. január 12.)