Mi, magyarok és a világ

A tömeg

nézd a parázsizzó vörös csillagot
bíborában hogyan hanyatlik
sápadt orcája viaszkönnye kínjait
a morajló tömeg zúgolódó kiáltása
visszhangos dühöngő
a csőre töltött puskák tátongó csövei
karnyújtásra mellednek szegezve
értetlen némasággal bámulják

a napfényes decembert
bámulják a kényszerű tetteket
némán csendesen a zúgolódó tömeget
mert hangos kattogásuk könyörtelen
és orvul gyilkol zúg a tömeg morajlik
torkából ömlik a tűzet okádó láva
a több évtizedek megpróbáltatása
annak féktelen árja a bolsevizmus átka
várom és csak várom
várom hogy mikor lep meg alattomosan
a gyilkos ólomzápor
mert farkasszemet nézünk egymással
a forradalom jelszavai hangosak
egyre hangosabbak
le a diktátorral szabadságot akarunk
skandálják egyszerre a százezrek
mikor lesz már vége a szolgaságnak
az önkényesen uralkodó klánnak
mert betelt a keserűség pohara
ezrével halnak édesanyák gyermekek
sok-sok ártatlan emberek
most vagy soha
vesszen a zsarnok vesszen a vámpír
százezrek milliók skandálják
a gépfegyverek gyilkos golyói már süvítve
húznak mellettem vérszomjas a kommandó
vesszen a láncokban csörgő szolgaság
torkaszakadtából skandálják a tömegek
vesszen a zsarnokság
és győzz a forradalom a szabadság eszméje
a decemberi fénylő napnak aranytűzében
-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.
csak akkor nem tudtam még
hogy az ígéret földje nem nekünk adatik
hogy a zsarnokság csak lecseréli hóhérait.

 

A múló idő

a múló idő csorgó történelem
a töprengő gondolatok számonkérője
ott ácsorog a századok kínpadján
gladiátori arénák császári paloták
véres kéjelgő vágyak paródiák
az élethalál közepette küzdelem
a maga köré vont várak
a századok hulló könnyei fohásza
az átkok
az életekkel fizetett ismeretlen árak
a vésők
a kalapácsok hangos szavalása
a korbácsoktól hajlott véres hátak
a kőrengetegbe izzó szempárok parazsa
a gőg félelmet borzalmat áraszt
a szolga az úr mind más-más fogalom
minden csak nem irgalom.

 

A pannon tenger homokzatán

Nimród népe el nem vész
még ma is nagy tettekre kész
szabadságát nem adja
mert sólyomként érkezett
a párducok országából
az ősi kard
rozsdavirágaival díszítve ott hever
de nem jelenti azt hogy gaz hódítóktól
még századokon át
e nép rabságban szenvedjen
mi jobbunkat nyújtottuk itt
a Kárpátoknál
és ti mit tettetek jaj lesz akkor majd
ha egyszer megvillan az ősi kard
pusztulni fog mind egy szálig ki gaz
csillogni fog az még dicső fényébe
a tűző nap arany színébe
mert a sok megaláztatásnak is
egyszer csak vége de egyet ne feledjetek
Árpád büszke népe még ma is itt
a Kárpátok vonulatán
a Panon tenger homokzatán
mert nem hagyta el Istenét sem Istene őt
karnyújtásra látja a fényes jövőt
mely megvan írva a csillagok fényébe
ott fenn magyarul a magyarság hitébe
az Istenek dicséretébe.

 

Kényszer a hallgatás

csak összekuszált gondolatok
az agytekervényei lusták
téli álmukat alusszák mert
kényszer a hallgatás tilos a szóbeszéd
dermesztő némaság haldokló ötletek
szellemi fecsérlés
minek az oly szóbeszéd mi elnyom
mi sötétbe kényszerít
nagy frázisok hazugságok
feketítik be a szádat hatalmi harc
ezernyi köpönyeget forgató arc
a szólásszabadságnak hóhérai vagytok
fölötte törvényt szabtok
sógor koma meg az unokahúga
az állambiztonság ezt így gondolja
ez ellen nincs más orvosság
csak a józanság
a zokogó türelem a haldokló némaság
szabadságára vágy
sem egy sem kettő bepalackozott
szellemtemető a reményt adó teremtő.

 

A számonkérő

jött a számon kérő pufajkás
a szája szögletéből csurgó nikotinnak
az apróra vagdalt dohány füstjével
mi koktélként keveredik az orosz vodka
meg a vöröshagyma bűzével
jött és számon kért mindent a megaláztatás
derékszíján fénylő sztálini címerrel
fitogtatva tudatlan jog tudását
a fényüket vesztő fekete csizmák
kérges durvasága a mindent tudó
a koncon csámcsogó ideológia
mit a lódenkabátos odavet
hogy csámcsogjon rajta az új világ
a sarló meg a kalapács
összesúg a lódenkabátos
a ravasz gondolat meg a fondorlat
a koncon rágódó pufajkás a számon kérő
meg a lódenkabátos felzabál mindent
a halál völgyében mit összerabolt
a barbár ideológia meg a hazug demagógia.

 

Csak még

minek ennyi tragédia
balkáni hisztéria
még néhány millió év
helyette Afrika
összegyűrődnek a hegyek
kitágulnak a vizek
igen én ebben hiszek
minek ennyi hisztéria
született történelmi irónia
értelmetlen ostoba vita
önmagát szentesíti a történelem
a fohász meg az ima
csak még néhány millió év
révbe ér ki Istenére néz.

 

Dermesztő március

Dermesztő márciusi reggel mi ránk
köszöntött a régmúlt idők hősi tette
sárba tiporva szigorúan tiltva
fekete gyászba a szabadság eszméje
fekete gyászba a hősök piros vére
a nemzet hősként áldozta fel fiait
hogy lerázza magáról a rabigát
a nagy Habsburgját
a nemzet egészében egyet akart
mindnyájan a talpra magyart
egészében lázasan szavalt
láncait a rabság próbálta vedleni
a megcsillanó márciusi éjben
a fényes kardok sokat reméltek
a kegyetlen halállal bátran
szembenéztek
a szent szabadság a végső cél
hóhérai nem kegyelmeztek
nekem itt Európában nem szabad
hogy magyarnak mondjam magamat
még ma is fekete gyászba
az Alföld a Kárpátok bérce
nagy a bánat az itt élők szívében
március mondd hát mikor tekinthetek fel rád
mert még ma elérhetetlen vagy
nem tudlak dicsőíteni ellenségnek néznek
ácsolják az akasztófát elítéltnek
de sámáni érzékemmel már érezlek
ha késlekedsz is kitárt karokkal várlak
nem feledjük a csatát nem feledjük Segesvárt
Világosnál Kossuth hadát
március ne késlekedj gyere már.

 

Ki koncé’ öl gyilkol

ki koncé’ öl gyilkol

ki felebarátját testvérét eladja

átok üljön rajta
ki önkezűleg pusztítja fiát
megsemmisülésre ítéltetett beteges vonások
jöttek az egymásután követő izmusok
volt belőlük nem egy
mi nyomorba döntötte a fél világot
jött a fasizmus
majd az annyira nem kívánt bolsevizmus
az elvtársi szadizmus gyilkos ideológiai harc
csőre töltött puskával járt alá s fölé
úgy őriztette magát
ácsolva másoknak az akasztófát
minden egyes volt áldozata
malomkőként nehezedik
a vértől áztatott fehér gyolcsra
a széltől lengő sarlós kalapácsra
mit a vérszopók oly büszkén lengetek
mégis romba dőlt üszkös világuk
gyilkos ideológiájuk a fantombirodalom
ki koncé’ öl gyilkol és eladja anyját apját
átok szálljon rá
az istenek megbocsátását hiába is várja
őt még az utca koldusa is lelkéből kizárja
könyört kegyelmet senkinek nem adtak
még annyit sem mint egy kutyának
pokolba az ilyenekkel
hamis koholt váddal bajnokai lettek
a kínzó kamráknak
egy hazug otromba világ
becstelen tolvajlással gyarapította vagyonát
hatalmát önkényuralmát
ajka a kárhozatot úgy szórta
mint féktelen villámcsapást a menydörgő ég
az ateizmusnak világa
ki koncé’ öl gyilkol ki megtagadja Istenét
nemzetének szellemét elnyeri büntetését
nemzetétől Istenétől Istenétől nemzetétől.

 

Ne csak

ne csak jó állampolgár légy
hanem jó érzésű igaz magyar
ne csak magyar állampolgár légy
a törvényt szabó a törvényt alkotó
mit védelmező pajzsként használ
a sok tolakodó
ne csak magyar állampolgár légy
ki csak vizet prédikál és borba fullad
mert én itt Kárpátalján Erdélyben
a Vajdaságban a Felvidéken
évtizedekig éltem fekete gyászban
és ha jövök haza jövök
nem úgy mint Mohácsnál a török
mert mi negyvennyolcban-ötvenhatban
lélekben egyek voltunk
a szabadságharcban
nem csak benned csörgedez Árpád vére
Koppány István törekvése
ne nézd őket idegennek ha unokáid
hazatérnek
mi együtt vagyunk Árpád büszke népe.

 

Dőljön le a fal

ne légy szolga ne légy rab
építsetek hidakat
csörgő láncaitokat a szolgaságot
miért hordjátok
nyissatok hát ajtókat
a félelem ne némítsa el az ajkakat
ne halljunk csupán halk szavakat
értelmetlen sóhajokat
a férfiú hát legyen férfi
ne gyáva megalkuvó pióca
hanem kemény tölgy vagy diófa
dőljön le a fal építsetek hidakat
a szabadságért hangosan szóljatok
de ha majd egyszer
a szabadság mámora édesen csókol
ne feledd honnan jöttél
a nyomorból
nem egyszer elűzve az otthonodból
ne légy szolga ne légy rab
nyissatok
hát ajtókat
ne légy szolga ne légy rab
építsetek hidakat.

 

Elővettük harci bárdunk

elővettük harci bárdunk
elővettük csatabárdunk
igaz egy kicsit sokat vártunk
mi testvérként akartunk élni
itt a Kárpátok vonulatán
nem mint kivert kutyák csak félni
mit a századok róttak ránk
a mohácsi vész után
ősapáink itt születtek
ősapáink hősi halált itten leltek
a nemzet megtépázott
szabadsága veszélybe
ezer éve küzdve érte
harcra buzdít reményt ad
népemnek az ősi kard
határokat nem ismer az akarat
Koppány igazát Kossuth Petőfi álmát
unokáink valóra váltják
a magyarság rabságát nem tűri
majd hogy kóbor farkasokká váltunk
de nekünk bárminél drágább
a szabadságunk
némán fegyelmezetten szenved
de mély álmából ébred
egy kegyetlen zord tél után
rájött hogy már
a jó néhányadik egymás után
elővettük harci bárdunk
elővettük csatabárdunk
hogy visszavegyük elrabolt szabadságunk.

Itt Európába

ha eszembe jut …….
még ma is bömböl bennem a fájdalom
mert igazságtalanul bántatok vélünk
a múló századok során
és ma is igazságtalannak véljük
darabokra hull hazám Európa vérpadján
már nem egyszer a századok során
mint vérebek darabokra szaggattátok
ti mindannyian
közületek ki nem járna vérző szívvel
mikor nemzetét háborúban békében
egyaránt gyilkolnák
százezrek feje hullott a barbárság oltárán
mert magyarnak nemzették
ti bölcsei a világnak ti bölcsei Európának
germánok latinok eurázsiai szlávok
emberségről beszéltek
mikor minden szavatok csak üres frázis
érdekel is titeket
hogy darabokra törtetek egy nemzetet
hulljon hát szakadjon rátok a csillagos ég
átkom fejetekre szálljon
vize se Szajnának se Rajnának
többé ne legyen tiszta
Isten szerencsét ne adjon ne irgalmazzon
mert nagy a ti bűnötök bizony nagy
és ami megíratott az megíratott
Istenünkre esküszünk hogy mi még egyszer
nagyok leszünk testben lélekben egyaránt
hatalmasak a világban mert
nem egyszer foglaltuk kínszenvedésünket
Isten előtt imába itt Európába.

 

Európának áldozom

hallgatagon a jövőt bámulva
már csak magammal társalgom
mert nincsenek igaz barátok
kik a jövendőt látnák
reményt vesztett halott világuk
a sötét éjszakába
egy-két fáklya mit sem ér
mint borjat a vajúdó tehén
az anya gyermeket vetél
mert borzalmat szül a félelem
az emberiség
ma még itt minden álszövevény
a vén Európa igen lassan eszmél
a kontinens kellős közepén
ott vergődik magára hagyatva
mostohán csak éldegél
a vén Európától sokat remél
a nép ki itt még magyarul beszél
elvárom hogy e bölcs hajadon
igazságot szolgáltasson
mert én is Európának áldozom
terhét véle együtt vállalom
nyújtsd hát láthatatlan kezed
vonásaink közös
ezer éve hogy magadba fogadtál
ajándékul adva e szép országot
a történelmet én adom
a keresztény magyarságom
de nem az örökbefogadott árvaságom
nem hiába hallatom
oly keserves segélykiáltásom
mert én is Európának áldozom
terhét véle együtt vállalom
én adom a magyarságom
de nem az örökbefogadott árvaságom.

 

Itt lám megmarad

Régóta csak töprengsz
rettegsz félsz kimondani
hogy itt az otthonod
és nem csak egy jöttment vagy
itt a Kárpátok koszorúján
mit tanúsítanak a múló századok
lám itt mégis megmaradt
a szánalom a fájdalom
a lélek koncentrációs tábora
a Kárpátok vonulatán
a lelked egy más világba nélküled kóborol
csak ide-oda lézengsz
csak igás baromként létezel vélem együtt
az eszme szabadsága sínylő rabigába
mert a zsarnokság törvénye vasmarkával
bilincsként megragadja
porba heversz mint csiszolatlan kő
igazán már te sem hallod elnémuló szavad
uram segítsd fiaid engedd szóhoz jutni
a szótalant segítsd uram a hontalant
könyörülettel nézzél most le ránk
ne hagyj magunkra ily nagy bánatunkra
a nemzet nem felejt áldozni fog oltárod előtt
csak adj emberhez méltó erőt.

 

Jaj neked

a sámáni dobszó egyre hangosabb
kelettől nyugatig fájdalmát
sámáni táncát harsogja
újra halván ezt a Nap Istene
örömében ragyogja az eget
ismerős a ritmus mit a keleti sztyeppén
hangosan zengtek a múló évezredek
egészen Pannóniáig a keletnek végváráig
Atilla a hun a király diadalt kiált
népének a semmiből hírnevet csinált
ő a nagyvezér a hadvezér
kelettől nyugatig mindenütt emléke él
de Párizs a félisten fél
mert megszülethet egy új hun király
a harmadik ezred mi igazságot szolgáltat
és megbékélhet a nemzet
az igazságtétel fényes trónja jobb később
mint soha Afroditének édes csókja mert
a sámánok ősi tánca néma látomása
a csillagokban fényes jövőt látnak
kitárt karokkal térden állva
oltalomra vár jöhetnek birodalmak
királyok császárok vagy a cárok
megálljt parancsol fényes koronád
a csodaszarvas égi patája
a szikrázó csillagok csatája
a hadak útján
óhajod a békevilága címeredbe vágva
a turulmadárnak védőszárnya
négy vízparton három hegyen át
mindenütt ott vagyunk
Istenünkkel hitünkkel
a temetők röggel borított havával
az itten nyugvó néma csontok szavával
az éji csönddel múltunk veszendőbe
de Európa mégis fél
mert nem érti a sámáni dobok szavát
ezért nem élvezhetem bizalmát
ezért nem élvezem oltalmát.

 

Szemtől szemben

szemtől szemben úgy kéri a becsület
mint juhnyájat
a zsarnokságot úgy terelgeted
lesz mire válaszolnod Nagyúr
ha majd megkérdenek
anyainkat apáinkat miért öleted halomra
ártatlanok piros vére tapad hozzád
te ki csak a tisztességről szónokoltál
más elrabolt javait bitoroltad gazdagodtál
mégis te mit gondoltál
hogy nem fogja soha senki megkérdezni
apáink anyáink becsületét megvédeni
sajnálom nem hagy békén rossz álmom
minduntalan előttem látom
a hátakon lengő korbácsot
nyomában a kibuggyanó vért
a gyóntató puskatusák könyörtelen durvaságát
hallom a kitelepítő ponyvás autók
félelmet keltő búgását hóhér a te neved
istenek előtt övék a kegyelet
kárhoztad te már eleget a szegényt
a védtelent élve eltemeted eleven
Uram büntetésed ugyan az legyen
átkozott légy Nagyúr életed végéig
szakadatlanul a becsülettel viaskodj
úgy essél martalékul hóhérkezednek
mert gaztetteidről bizony sokáig nem felednek.

 

Évszázadok

Gőg rög hatalom
de én így már nem akarom
nevetek szeretek megvetek
aratok
akkor miért nem kaphatok
atombomba
hidrogénbomba
robotpilóta
komputerek és adatok
én így nem adhatok
mert nem szeretek
mert mindent megvetek
nem aratok mert nem vethetek
akasztófa katasztrófa
ez nem rímelő strófa
az életet az életeket oltja
parancsszóra barbár módra
mindent adhatok
ha törvényt szabhatok
életet szeretetet
ami nem egyszer elvétetett
évszázadok
éretünk imádkozzatok
az emberiségre vigyázzatok.

 

Fekete Afrika

Afrika dzsungele sír
a Galaxisok lábai előtt
az erőszakot az éhhalált
nem éri túl a fekete Afrika
bölcsőjéből kiszakította
méhéből a dzsungelnek
a feketén csillogó szemeket
a szolgaság
több millió dollárt érő
Mercedesek szelik át a dzsungelt
a pöffeszkedő gazdagság
Afrika gyermekei a porban
étlen-szomjan
könyörgő némasága
csak fetreng a lélek zátonyán
a sok tehetetlen pára
az eddigi életnek
igen nagy volt az ára
a fekete Afrika maga a halál
az éhhalál
még Európa franciakert angolpark
Amerika áldemokrácia
a felkelő nap országa a bonszáj
de a fekete Afrika maga a halál
eddig még senkinek sem fájt.

 

Fohász Európához

Siratlak mióta sírni tudok
ajkam néma elakad a szó
keményen görcsösen
torkon ragad a sóhaj
mely feléd száll
a rekedten ziháló hang torkomon
ajkam néma csak motyorog
siratlak
siratlak amióta sírni tudok
Erdély édes Erdély szülőhazám
nincs ki néked most kezét nyújtaná
vélem együtt pusztul a nemzet
de Európától sokat vár a harmadik ezred
hogy halottainkra-halottaidra
tisztességgel és tisztelettel
szabadon emlékezhessünk
nagyságában a nemzetnek.

 

Titkon bennük él

az országot kinyithatod mint egy kódexet
nyílik mint virága a zsenge tavasznak
füleim nem hisznek az ujjongó szavaknak
régi vágyálma ez minden igaz magyarnak
szabadságot
szabad szellemi világát már régóta akarta
igaz egy ideig a török meg a Habsburgok
kik törvényt szabtak és utána jöttek
a többiek kik testéből koncként
egy-egy darabot letéptek
bennünket igazán sokáig lenéztek
a magyarnak legnagyobb tragédiája
Európa bilincse
mi rabságba tartja a száguldó eszméket
fiainkat
már igaz beszédüket sem hallatják
ajkuk néma mert tiltott a szóbeszéd
nagy a csönd mi körülveszi őket
néma fohásszal a csillagos égre néznek
tekintetüket rászögezve a Göncölszekérre
mert titkon bennük él a szabadság tudata
apáik dédapáik dicső emléke
az esthajnalcsillag fénye annak reménye.

 

Hiénái a nemzetnek

ti prédikátorai a nemzetnek
ti a nagy magyarok
álprófétái a kettős keresztnek
nektek a magyarság akkor a valóság
amikor csak tiétek a terülj-terülj
asztalkám
ti a jó hivatalnokok nem is olyan rég
még templomkerülők voltatok
alamizsnára várók
piros kendőt lobogtatók
hű alattvalói az ateizmusnak
most meg prófétái a hitnek az erénynek
a szerénynek Istenek megtévedt bárányai
szegény bizonyítvány az álszenteskedés
doktori disszertációk állami titkárságok
csupán ennyi szerénynek tűnő álmotok
nem törődve hogy én mivé leszek
törvényeket csűrő csavarók üres
frázisokat szavalók hiénái a nemzetnek
mondanivalóm
Istenem előtt igaz hittel vállalom
részemről a tiétek csupán a szánalom
az úrhatnámság némán csöndben
a magasabbrendűség megvetően
fagyos gőggel
a kontárkodó had álprófétái hiénái
a nemzetnek.

 

Nem gyűlöltem

nem gyűlölök én sem szörnyet
sem embert
de nem tűröm a megaláztatást
hogy mások szabják meg
Istenemhez hogyan fohászkodjam
mert a magyar szóból ért
ha nem magyarul hát hogyan
elég volt már a sok kicsinyességből
a gúnyból mit belőlünk űztetek
tudom jó barátok nem lehetünk
addig még van mit elvegyetek
de egyet soha
ami létem a kilétem a magyarságom
mert ez nekem drága kincs
ilyesmi nektek nem is volt nem is lesz
mert nincs nyelvem kitéphetitek
testem feldarabolhatjátok
de lelkem megmarad mindörökre
magyarnak szülőföldemen nem félek
mert itt ti csak bitorlók vagytok
szemet szemért fogat fogért
a magyar becsületen csorba nem eshet
igaz barátját el nem adná
jóban-rosszban kiáll mellette
a szabadságért amiért Kossuth küzdött
Aradnál ők tizenhárman
mindennél nagyobbak
jó ha tudjátok a magyarságom
ily makacsul miért is vállalom
amit irántatok érzek nem gyűlölet
csupán szánalom
félelmetek zsarnokságot szül
mert nem tudjátok elvenni a kilétem
sem az ezeréves kincsem.

Sem Európa sem Róma

a múlt harca a jelennel
a jelen harca mi a jövőbe visz
a nemzet óriási önfegyelme
mit már nem egyszer tanúsított
a századok lehulló horizontján
mit nagyságában türelemmel tűrt
számtalanszor az évszázadok során
a rabigát a múló idők folyamán
nem kérem könyöradományból
nemzetemnek kenyerét
hisz verítékéből szőtte ezeréves
történelmét a virágos rétek mezők
a vértől áztatott búzatáblák
aranyszínében pompáznak
a tűző nap delébe büszkeségünk
mint száguldó mének szilajsága
ez nemzetem nagysága
mit elvenni tőle már nem lehet
eltaposni úgysem tudjátok
ezt a nemzetet mit nem egyszer
bizonyítani próbált barbár tetettek
testét darabokra téptétek nem egyszer
Európa közepén Isten áldását adtátok
vétkes tetteitekre megkoronázva azt
a gyilkos fegyverek elrettentő hadával
a rabság láncát és nem
nemzetemnek oltalmát szentesítettétek
sem Európa sem Róma
bűneit nem vette fontolóra
még ma is szájszögletébe orcátlanul ott
júdás csókja
nem kérem én könyöradományból
nemzetemnek kenyerét
csak mi megilleti őt ezeréves történelmét.

 

A könnyek palotája

a török a Habsburg azelőtt meg Bizánc
Rajna Szajna mintha rémlene valami
a csörgedező történelem
a tatárjárás a barbár félelem
a kun testvéreknek júdáscsókja
a porba hulló fejek
a vérbefagyott ártatlanság imái
könyörgő szempárok
a könnyekből fakadó tengerek zátonyán
a borzalmak csapdája még bennem él
az ősök emléke a rákócziak a hunyadiak
a kardcsörgetések sötétje
az anyák a dédanyák kínszenvedése
a nem kívánt fogantatások jajveszékelése
magunkon Szomorra meg Gomora
a megvető csizmák undora
hallatára a lelkem nagyot sóhajt
követ a múló idő árnyéka
mit megkoronáz Európa bókja
a könnyek palotája a szürke valóság szótlan
zátonyra futott Brüsszelnek hajója
nemzetemnek nem oltalmazója
zsellérnek alattvaló fajnak neveznek
patkány népnek
mert nem hódolunk a nagy tőkének
Európa kénye kedvének
hej ha egyszer megvillan az ősi kard
mind kővé mered mindenki
ki nemzetáruló gaz a hollósereg
igazságtételért kiált a nemzet
miért csak rajtunk eshet mindig csorba
istenem minden fohász minden ima
csak ezt mormolja
irántunk miért ily nagy gőggel
egész Európa a fénylő kereszt és Róma
a borzalmak csatája még bennem él
mit a századok mértek ránk
az ősök emléke a kardcsörgetések sötétje
hát ezért nem esek előtettek térdre
zsarnokságotoknak egyszer hát legyen vége.

 

A szentéji saru

makacs ideológia ő jól tudja
hogy így nem mehet sokra
de mégis szembeszáll
harcra készen áll feláldoz mindent
a fanatizmus szkínhed
kopaszra borotvált lelkek
lehajtott fővel járó rendek
a romba dőlt város
a szentéji saru mind sáros
mert halált pogromot gyűlöletet
szónokolt
Allah népét becsapták
hóhérai eladták makacs ideológia
hiába is minden ima
mikor nagy a demagógia
vallási háború
állszenteskedő főpapok
feketében öltözött asszonyok
terméketlenül tüzelnek
vírusháború
az arab világ szomorú
telivéreik csontvázak
már csak képzeletben csatáznak
megbukó birodalom
az inkvizíciós irodalom
a véreskezű inkvizítor
a fenevad a diktátor
ő is egy utolsó imát mond
Allah népét becsapták hóhérai eladták.

 

A harsogó Nyugat

a józan elme előre intett
mégis csalódás ért minket
mert egy jobb jövőben reménykedtünk
még most is hallom hogy Szabad Európa
hullámhosszán miként recseg-ropog
hulló könnyeket zokog
de ma már magaménak nem vallom
mert megszegte szavát
mert csak bővíteni akarta birodalmát
milliók szenvedtek a gulágokban
nem mentette meg őket senki-semmi
a szöges drótok rozsdás karmaitól
a szöges drótok haláltáboraitól
a jótékony Nyugat harsányan
csak ugat a gulág világa még mindig
szenved még előttem látom
a több millió reménytelen reszkető
tekintetett az összekulcsolt fohászkodó
kezet az édesanyától
erőszakkal elszakított gyermeket
a szájukat nyaldosó sok-sok vérengző
ebet mik darabokra marcangolták a
lelkeket mégis becsaptatok
elárultátok a méltóságom a hitem
mert a hóhéroknak kezet nyújtatok
ők kik megtagadták az istent
ők kik az életeket elvették
a vértől bűzlő kínzó kamrák mindezt
nem feledték mégis ők a kiválasztottak
lám a harsogó Nyugat
nekem már nem mutatja az utat
mert csak üres frázisokat ugat

 

A keserűség pohara

újra Dachau újra Auschwitz a szovjet
gulák Recsken a munkatáborok
a Dunna-deltában eltűnt százezrek
porladó csontvázak
sorolhatnám tovább így a Balkánt
Európát Ázsiát vagy Amerikát
az ösztönök barbársága
a keserűség fohásza
évezredes fájdalom
mi még az istenekhez nem jutott el
egy maroknyi szenilis
kik gyilkos ösztöneikkel romba döntik
a világot ők lenének az atyaistenek
kik az istenek helyet büntetnek
közülünk kiknek lehet ilyen
nagy a bűne
mert neked vagy nekem nem
egy-két elmebeteg világa
amikor a trónt megkívánja
feje tetejére állit mindent
legyilkoltatja az apát a nagyapát
a még meg nem születet unokát
hát nem ez az isten átka
mondd milyen is lesz a holnapom
ha még azt sem tudom majd hol lakom
mindenütt a sötétség a rád szállott átok
mert újra Dachau újra Auschwitz
mondd hát mi ebben a vicc
hogy szemrebbenés nélkül csak
gyilkolnak
utána meg egy maroknyi földel
elhantolnak

 

Az örök éj

a gondolat mi bennem
mi benned fogant
a tömlöc mély sötétjén
napvilágot szeretne látni
de csak szeretne mert olyan
mint délben a vak ki lámpással
jár kinn a tikkasztó melegben
olyan mint szomjúságtól
kicserepesedett ajak
mint szárazra köpült véres nyál
mely egyhangúan
a száj szögletéből csordogál
olyan mint élettelen test
világa most a szellemnek
a valóság mély árka nem csupán
őrület csendes éjszaka borult ránk
nagy körülöttem most a csend
az örök éj a magány
Európa közepén szokatlan e jelenség
számomra érthetetlen hogy egy őrült
egy esztelen basáskodik fesztelen
érdeke kinek lenne hogy milliókat
így némítson el ti ki Helsinkiben
Bécsben jártok látom nem tudjátok
milyen szörnyű ily kínhalállal
meghalni mert még önmagamat
vállalom unokáink némasága
hallgatag imája a csillagos égig szökik
de ezt ti miért is halnátok
érthetetlen hogy Európa bölcsőjén
miért kell pusztulnia Hunniának törzsi vére
szép Erdélyünk és a magyarság véle

 

Ők tizenhárman

ők tizenhárman
hősi halált haltak október havában
ők tizenhárman
a rabságot a halált választották
bátran Aradnál a várban
ők a szabadság zászlóvivői
a szabadság harcosai a nemzet nagyjai
kikre büszke lehet egész világom
Bem a tábornok Damjanich a vezér
meghaltak ugyan azon eszméért
a szabadságért
a zsarnokság bosszúja kegyetlenül
sújtott le
halállal büntették a szabadságot
a tízezreket ez a nemzet ezer éve már
mindent elszenvedett de túlélte
a megalázó kegyetlenségeket
ők tizenhárman végeztetek ki Aradnál
a várban mert fegyvert fogtak
és nem fogadták el a zsarnokságot
a nemzet megébred
mert már eleget volt szunnyadóban
ha eljön október 6
bárhol is légy gondolj a szabadságra
elég ha eszedbe jut és csak annyit
mondj
október 6
hallani fogom megemlékező szavad

 

Tisztelt K. kolléga

sajnálom K. kolléga magunkra
hagytatok lépést velünk nem tartotok
igaz számodra számotokra ismeretlen
vagyok mert ti ott szerettettek ahol
voltak a nagyok nem haragszom
nem haragból mondom ha mondom
hisz magatokról sokáig téveszméből
azt gondoltátok hogy ti vagytok a nagyok
évtizedeken át irányelvet szabtatok
erényben a magyarság nevében
mivel hogy rosszul sült el vágyatok álmotok
és hogy megtűrt fáklyaként lobogtok
itt hagyva mindent csapot-papot
gyáván megfutamodtok ezentúl
a marsallbotot kinek szánjátok
ha ti oltalmat máshonnan vártok
népedet szolgáltad ezt te mondtad
de meddig kérdem én
igaz egymáshoz még nem volt szerencsénk
azért ha ismeretlen is vagyok
jól tudom kegyeit a klánnak sokáig
élvezted mert pusztító erejét a
zsarnokságnak nemigen érezted és
egyszerűen csak úgy elmentél
őszintén sajnálom
ha nálad csak eddig tartottak az álmok
harcosnak kiáltottad ki magad
akkor hát miért nem itt köztünk
hallatod igazán szavad
miért futamodsz meg gyáván
a zsarnoksággal szemtől szemben
miért nem harcolsz
én ismeretlenül is ennek a végét
kivárom mert itt születtem
az Alföld újszülötte itten lettem
e tájnak a rónaságnak gyermeke
minden keserűség vélem együtt
fejem fölött az ég hol beborul hol kiderül
ki e földet igazán szereti
a zsarnoksággal szembeszegül
ki így ki úgy de nem menekül
mert e földet évszázadokon át
az ősapáink verítéke keserű könnyek
közepette virágoztatta ajándékul
a zsarnoknak mind ezt odavetnéd
ha mind annyian megfutamodnánk
ahogyan tettétek és még ma is teszitek
igaz te magaddal vitted a reménységed
százötven kilónyi megelégedettséged
amit a zsarnokság a tiédből meghagyott
csak azt feledte hogy néhányan még
maradtunk Martin Luther King
jelkép lett és a szobor a Szfinx
de már ki köztünk nincs miért lenne
övé a dics te is jól tudod hogy most itt
az eszme a legdrágább kincs
kolléga igazán sajnálom
hogy ha e pár sorral megbántom
mindketten árvaságban nőttünk
te is én is mint te nevetni igazán még
sosem nevettem de hol születtem
a helyet mindennél jobban szeretem
így ismeretlenül is a kéklő havasok
az alföld a rónaság az életem
még akkor is ha körülöttem minden
csupán csak félelem