Ember tervez, Mester végez

Ember tervez, Mester végez — csavarok a mondáson —, hiszen a költőt megismerni mentünk a határ túloldalára, Pécskára, ám házigazdánk akarata erősebb volt: előbb lássuk, hová érkeztünk. És hogy tudjuk, roppant erők is működnek e helyen, elsőként a város legújabb büszkeségéhez vezetett, egy frissen épült, hatalmas hídhoz. A modern létesítmény fontos részeket köt össze, gazdasági, közlekedési jelentőséget szántak neki, lehet akár a település legújabb kori szimbóluma.
Jó idegenvezetőként Mester József Tamás elkalauzol bennünket a szépséges katolikus templom melletti Szentháromság parkba, hogy vessünk egy pillantást az 1956-58-as kommunista megtorlás romániai áldozatainak emlékére emelt alkotásra. Román és magyar neveket egyaránt belevésett a kőbe Dinnyés László képzőművész. A tíz kivégzett áldozat között egy román és kilenc magyar név olvasható egymás alatt. A sokévi börtönre és kényszermunkára ítéltek listája hosszú, fájdalmasan hosszú. Magyarok, románok együtt szenvedtek a sötét korszakban. Néhány lépéssel arrébb már a templom kertjében találjuk magunkat, zöldben, színpompás virágok között sétálva jutunk egy újabb fontos állomáshoz. Pécska neves szülöttjének, gróf Klebelsberg Kuno — aki 1875. november 13-án született Magyarpécskán és 1932. október 11-én Budapesten halt meg — emléke, munkássága előtt tisztelegve állítottak szobrot a templom tövében. A képzőművészeti alkotást tartó kőre helyezett táblán a jogász, történész, kultúrpolitikus örök érvényű gondolata olvasható: „ Eszmények nélkül nem lehet élni, illúziókban nem szabad élni.”.
A templom falát négy tábla díszíti, tisztelegve a nagy elődök előtt. Klebelsberg Kuno mellett Kálmány Lajos (a magyar népköltészeti gyűjtés klasszikusa, aki magyarpécskai segédlelkészként kezdte egyházi és tudományos pályáját), Ormós Zsigmond (magyar politikus, történetíró, műgyűjtő, a temesvári múzeum alapítója), valamint Mester János (jezsuita pap, tanárképző főiskolai tanár, aki pedagógiát és pszichológiát tanított), akiről még ejtünk szót, hiszen nem véletlen a névazonosság Mester József Tamással.
Ahogy közeledünk a piactér felé, érezhető valamiféle ünnepi készülődés — csinosítják a köztéri díszkutat, légvárat állítottak a gyerekeknek, alkalmi medencében hatalmas gömbökben ugrándoznak a kicsik —, elhaladunk az I. Mihály király téren, ahol fát ültettek az uralkodó tiszteletére, eközben világosít fel a láthatóan sokak által ismert költő. Napokon át színpompás forgatag jelzi, tíz éve avatták várossá Pécskát, és szeretnék, ha minél többen ünnepelnék az évfordulót. Erre minden esély adott, hiszen — jó hallani — itt nincs román-magyar ellentét, a városházára kitűzött román, uniós és magyar zászlók is az egyetértés, az összefogás jelképei. Ezt erősíti a fiatal polgármester, a magyar nemzetiségű Antal Péter, aki a város fejlődését csak lakói együttes akaratával tudja elképzelni. Segíti ebben a szerb származású Miodrag Sztajonov alpolgármester, és természetesen egységet képeznek a célok eléréséért a helyi tanácsosok, vagyis a képviselők. Pécska az igazolás erre, hiszen az építkezések, csatornázások jelzik, korszerűsödik, szépül az egykor dolgos, tehetős emberek lakta település.
Lassan egyenesbe fordulunk, de még egy rövid kitérőt teszünk, hiszen látnunk kell: áll még a ház, ahol a tudós Mester János született, aki József Tamás nagybátyja. A patinás épület falán szintén tábla tudatja, egykori neves lakója a filozófiai tudományok doktora, pedagógus, pszichológus, a szegedi Ferenc József egyetem filozófiai tanszékének, majd a szegedi Neveléstudományi és Lélektani tanszék vezetője, a bölcsészettudományi kar dékánja, szentszéki tanácsos, a Csanád püspökség és egyházmegye áldozó papja, pápai prelátus volt. A táblát pedig Mester József Tamás állíttatta, ez volt az első, magánkezdeményezésre létrejött ilyenfajta megemlékezés, szerencsére azóta több követője is akadt.
A költő otthonában boncolgatjuk tovább Mester János életútját, akinek mottója is megfogadandó: úgy kell élnünk, ahogyan hiszünk, különben úgy kezdünk hinni, ahogyan élünk. Elénk kerül egy értékes könyv, a Párhuzamok a XIX. és a XX. század pedagógiai törekvéseiben című, mely Fáy András, Mester János és Becker Vendel munkásságát hivatott bemutatni. Tavaly augusztus 18-án a pécskai polgármesteri hivatal, valamint a helyi tanács nevében Antal Péter post mortem Pécskai Gyökerek címet adományozott Mester Jánosnak. Az elismerést az unokaöcs, József Tamás unokája, Maléna vette át a polgármestertől, a Mester-család tagjainak gyűrűjében.
Nos, ezek után nem véletlen, hogy az egyébként földműves és iparos családból származó Mester József Tamás elhivatottan terjeszti a kultúrát, úgy mondja, vagy ötven éve. A halak jegyében született 1948. február 26-án, de már diákkorában próbálkozott a versírással. Szükséges volt egy feszültség önmagában, ami kirobbantotta benne az alkotást, ez pedig öccsének a megbetegedése volt. Ahogy mondja: mint Beethovenben a zene, saját magában a vers tolakodik, amit ki kell adni. Tizennégy évesen születtek első költeményei, ám a középiskolában 50 szerzeménye megsemmisült.
Tanulmányai nyomán, vendéglátóipari végzettségével még a tengerparton is dolgozott, majd az élete más fordulatot vett. A rendszerváltás után visszakapták a családi birtokot, és azóta ezen a 80 hektáron gazdálkodik. Férfias odaadással segíti ebben a felesége, Kati. A földhöz való ragaszkodása gyermekkorából eredezik. Így emlékezik a régi időkre: — Kilenc évesen, mint agrármérnök, lediplomáztam nagyapám mellett kaszával, kapával. A rendszerváltást követően, amikor visszakaptuk a földet, elhatároztam, a javakat meg kell őrizni, mert ha elveszítjük, a magyar identitásunkat veszítjük el.
A gazdák boldogulása, jövője nemcsak érdekli, hanem tesz is érte, hiszen vezető szerepet tölt be a helyi gazdaszervezetben, és aradi kollégájával, Kocsik Józseffel — aki a történelmi városban hasonló tisztséget lát el — együttműködve küzd a gazdálkodók boldogulásáért.
Ritkán látni elégedett alkotóművészt, de bátran állíthatjuk, Mester József Tamás az egyik legismertebb és legelismertebb költő a szélesen vett régióban. Művei rendszeresen megjelennek az aradi Román Írószövetség folyóiratában, az Arca-ban, a helyi folyóiratban, a Lumina Imini-ben (A szív világossága), a Berecz Gábor szerkesztette aradi Havi Szemlében, a kolozsvári Agora-ban (Patka Iulian fordítja románra a költeményeit), s az olvasók találkozhatnak műveivel a Pecicanul című pécskai lapban, avagy az aradi Nyugati Jelenben. Magyarországon is számon tartják, hiszen idén március 14-én Szegeden, az ottani Városvédő és Hagyományőrző Egyesület meghívására vehetett részt a Korona szállóban a Közéleti Kávéház néven ismertté vált esten. Ott volt az aradi Kölcsey Egyesület elnöke, Jankó András, és titkára, Berecz Gábor is, valamint Irházi János, Mester József Tamás eddig megjelent két kötetének — a Partszakaszaim és az Évgyűrűk — szerkesztője. A festőket, prózaírókat tömörítő budapesti Batsányi-Cserhát Művész kör rendezvényén május 3-án vendégeskedett, és a szervezet tagjává is megválasztották. Rendszeresen méltatja munkásságát dr. Brauch Magda irodalomkritikus és Regéczy Szabina Perle. Tagja a Tóth Árpád irodalmi körnek is, ide is rendszeresen meghívják. Kötetei mellett ismertek a verseit — megzenésített műveit is — tartalmazó cd-i.
— Nem alázkodom meg — vall önmagáról Mester József Tamás. A volt rendszernek is elég keményen odaszóltam. Aztán 2009-ben a polgármester kinyitotta a palackot, anyagilag is segített, az Évgyűrűk kiadását például 3 ezer lei-jel támogatta.
A gasztronómia témája olyannyira érdekli, hogy könyvet tervez írni róla, e tudomány minden szeletét bemutatva — a borkultúrától egészen addig, hogy hogyan és hol kell építeni szállodát —, nem mellesleg 10-15 ezer receptes gyűjteménnyel rendelkezik.
Mester József Tamás úgy tervezi, a jövő év elején kiadja román nyelven megjelent veseit. Ahogy fogalmaz, az indulás volt nehéz, de segítségére sietett Regéczy Szabina Perle.
Lassan búcsúzunk Pécskától. Ehhez is nyújt még kapaszkodót a magyar, szlovák, apai részről örmény gyökerekkel is büszkélkedő költő. Tőle halljuk, hogy az erdő, folyó, jó föld ölelte Pécska határában egykor 960 gazdaság virágzott, hat tanyasi és három városi magyar iskola tanította a gyerekeket. Az 1910-es évekig a magyarság túlsúlyban élt itt, 25-30-50 hektár földön dolgozó, szorgalmas emberek voltak. Gépesítettek, amikor megjelentek az első masinák, és több generáció vette át a föld művelésének tudományát. Ebből is és a kultúrából is őrzi az értékeket az élete teljében dolgozó, alkotó pécskai Mester József Tamás.

(vitalap.hu, 2014.május 17.)

Category: Cikkek
You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.